101. kérdés: Mi a Tízparancsolat előszava?

 101. kérdés: Mi a Tízparancsolat előszava?

V.: A Tízparancsolat előszava a következő szavakban található: Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Itt Isten kinyilvánítja szuverenitását mint örökkévaló, változhatatlan és mindenható Isten; és mint aki önmagában létezik, és aki létet ad minden szavának és tettének; és mint Isten, aki szövetséget kötött egész népével, ahogyan a régi Izraellel tette; és ahogyan kihozta Izraelt Egyiptom szolgaságából, úgy szabadított meg minket a lelki rabszolgaság szolgaságából; és egyedül ez az Isten a mi Istenünk, és nekünk meg kell tartanunk minden parancsolatát.

2Mózes 20:2 „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomból, a szolgaság földjéről.” A Kivonulás könyve arról szól, hogy Mózes a Sínai-hegyre vezette az izraelitákat, és megkapta Istentől a Tízparancsolatot. A 2Mózes 20:2-ben említett tartalom a két kőtábla, amelyet Isten eredetileg készített. Amikor azonban Mózes felment a Sínai-hegyre, és hosszú ideig nem jött le, a nép Áron vezetésével aranyborjút készített, és bálványokat kezdett imádni.

2Mózes 32:1-4 Amikor a nép látta, hogy Mózes késik a hegyről való lejövetellel, összegyűlt a nép, és ezt mondta Áronnak: „Kelj fel, csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi történt ezzel a Mózessel, azzal a férfival, aki felhozott minket Egyiptom földjéről.” Áron ezt mondta nekik: „Szedjétek le az aranykarikákat, amelyek feleségeitek, fiaitok és lányaitok füléből vannak, és hozzátok azokat hozzám!” Akkor az egész nép kivette az aranykarikákat a fülükből, és odavitte Áronhoz. Áron ekkor kivette a kezükből az aranykarikákat, és metszőszerszámmal kivéste azokat, és öntött borjút készített belőlük. És ezt mondták: „Ezek a te isteneid, Izrael, akik felhoztak téged Egyiptom földjéről!”

Mózes tehát lejött a hegyről, és látta, hogy az emberek bálványokat imádnak, ezért összetörte a két kőtáblát, amelyeket Isten adott neki. Isten pedig ezt mondta a 2Mózes 34:1-ben: „Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Vágj két kőtáblát, az elsőkhöz hasonlókat, és felírom a táblákra azokat a szavakat, amelyek az első táblákon voltak, amelyeket összetörtél.”

Az első két kőtábla és a második két kőtábla kissé eltér a második parancsolat tartalmában.

2Mózes 20:4-6 „Ne csinálj magadnak faragott képet, vagy semmi hasonlót azokhoz, amelyek fent az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a föld alatt a vizekben vannak…”

Ha lefordítjuk a 20. fejezet 8. versét, az ezt mondja: „Ne csinálj magadnak képmást az égbe, semmihez sem hasonlót ahhoz, ami a földön, vagy a vizekben, vagy a földön van.” Az ég nem az az ég, amelyet a szemeddel látsz, hanem a mennyek országa a szívedben. Amikor a mennyek országára gondolsz, ne úgy gondolj rá, mint egy képre.

5Mózes 5:8-10 „Ne csinálj magadnak faragott képet, vagy semmi hasonlót azokhoz, amelyek fent az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a föld alatt a vizekben vannak…”

Az első kőtábla azt mondja, hogy ne készíts magadnak képmást az égben, sem a földön, sem a vizekben, sem fent. A második azt mondja, hogy ne készíts magadnak képmást az égben, sem a földön, sem a föld alatt, sem a vizekben. Az első azt mondja, hogy ne készíts magadnak képeket. A második azt mondja, hogy ne készíts magadnak képeket, még csak képeket sem magadnak, mint látható dolgokat. A képek kibővültek, és magukban foglalják a látható dolgokat is az elmédben vagy azon kívül. Így váltak komoly bálványokká.

Az elmében lévő kép egy láthatatlan képet jelent. Minden ember a saját gondolatai szerint képzeli el Istent. A mezőgazdasági társadalmakban élők vagy azok, akiknek az állattenyésztés a foglalkozásuk, Istent egy bőséget adó lényként tartják számon. Továbbá ez egy szimbolikus képpé fejlődik, amelyben egy tehén, mint Isten képe jelenik meg. Jellemző példa erre az izraeliták által készített aranyborjú. A második kőtábla arra utal, hogy az emberek kibővítették a növények és állatok ténylegesen látható képeit.

A Deuteronomiumban leírt tízparancsolatot Mózes hirdette ki Kánaán bejáratánál, Moáb földjén. Tizenkét kémet küldtek Kánaánba, de a buzgó kémek jelentették, hogy mindenki, aki belép Kánaánba, meg fog halni. Amikor ezt az egész nép meghallotta, sírt és gyászolt. Isten haragra gerjedt, és 40 évig vándoroltatta az embereket a pusztában, amíg mindannyian meg nem haltak. Csak a két kém, Józsué és Káleb, a pusztában újonnan született emberek és a kivonulás idején 20 év alatti gyermekek léphettek be Kánaánba.

Mózes tehát arra buzdítja őket, hogy ne ismételjék meg az előző generáció hibáit, amikor belépnek Kánaánba, hanem véssék Isten szavait a szívükbe, és éljenek. Ez azt jelenti, hogy véssék azokat a szívükbe. Ez azt jelenti, hogy Isten szavait a szívükben kell tartaniuk és védeniük, hogy ne felejtsék el azokat, és ezeken a szavakon keresztül kell segíteniük az embereknek megérteni Isten akaratát.